Weber
Bejelentkezés
Ausztrál nyárs garnélával és kagylóval

Ausztrál nyárs garnélával és kagylóval

Karamelles banán kókuszreszelékkel és narancshéjjal

Karamelles banán kókuszreszelékkel és narancshéjjal

Klasszikus hamburger

Klasszikus hamburger

Lazac bazsalikomos-mentás krémmel

Lazac bazsalikomos-mentás krémmel

Tandori csirke

Tandori csirke

A Weberről

Weber-Stephen

 A Grill-forradalom

 A WEBER SIKERTÖRTÉNETE 1952-BEN KEZDŐDIK.

George Stephen ekkor találja fel a gömbgrillt, amely bölcsője lesz a későbbi Weber cég alapításának és fejlesztéseinek. George megelégelte a hagyományos, nyitott tűzterű akkori grillekről lekerülő íztelen és megégett ételeket. Ezzel végérvényesen megváltoztatta a grillezésről alkotott nézetet Amerika szerte. 1952-ben George a Weber Brothers acélművek egyik alkalmazottja volt. A kis létszámú cég fő profilja az alkatrészgyártás volt. Egy a kikötőkben használt bója formájának alapján készítette el az első gömbgrillt. Ösztönösen tudta, hogy a siker kulcsa a gömb alakú, fedővel ellátott grillben rejlik. Ezután került rá három láb, a maximális stabilitásért, majd egy fogantyú és szellőzőnyílás a fedőn és készen állt a remekmű egy otthoni főpróbára. A barátok és szomszédok először némi fenntartással fogadták a fura "szerkezetet", de hamarosan ízletesebbnél ízletesebb falatokkal lettek meggyőzve és ők is birtokolni akartak egy gömbgrillt. A megrendelők száma hirtelen olyan nagyra nőtt, hogy már nem tudott lépést tartani a megrendelésekkel.
A végleges mai formáig hosszú út vezetett, amelyen sok hasznos megoldás is született.
A Weber gömbgrill forradalmasította az amerikaiak grillezési szokásait és a grillezés jelképévé vált.
Ma az eredeti Weber gömbgrill a legjobban utánzott grill a világon.
A következetes piacfejlesztésnek, a felülmúlhatatlan minőségnek és innovatív termékfilozófiájának köszönhetően a Weber ma büszkén mondhatja magát világvezetőnek.

GRILLEZÉS A "LEGJOBB FORMÁBAN", EZ AZ IGAZI WEBER FEELING!

A termékfejlesztésnél és a gyártásnál a Weber mindig ügyel a funkcionálisan tökéletes kivitelezésre, a legjobb minőségű alapanyagok használatára és ezek gondos feldolgozására, előtérbe helyezve a biztonságot.
A designra is nagy hangsúlyt fektetnek, és mindezt úgy, hogy a megnyerő külső mellett a tökéletes felhasználói kényelem is teret nyerjen.

A MINŐSÉG AZ, AMI ÁLTALÁBAN NEM SZEMMEL LÁTHATÓ

Az igazi minőség az alapanyag kiválasztásánál kezdődik, és a vállalt garancia időtartamával ér véget.
A különleges szénszegény acél, a hőellenálló fogantyúk, a porcelánbevonatú alj és fedő, a háromszoros nikkelbevonatú rostélyok, a rozsdamentes alumíniumrészek, a robot hegesztette foglalatok. Ezek mind a minőséget képviselik.
A Weber cég biztos a termékei minőségében, ezért dolgozta ki a mindent magába foglaló garanciatervét, amelyben faszenes grilljeire 10 évig terjedő, gázgrilljeire akár 25 év garanciát is vállal.

GÁZ VAGY FASZÉN? EGY BIZTOS, CSAKIS HANGULAT KÉRDÉSE!

Számtalan összehasonlító teszt bizonyította már, hogy ízvilágban semmi különbség nem észlelhető egy Weber faszén- vagy gázgrillen elkészített étel között. A döntés pusztán attól függ, hogy mi a grillezési filozófiánk, és mit használunk szívesebben.
Miközben a gáznál a pontos és gyors hőmérséklet-beállítás az előny, a faszén mellett szól a kaland.

DIREKT VAGY INDIREKT MÓDSZER? CSAKIS AZ ÉTELTŐL FÜGG!

A direkt grillezési módszer: az ételt közvetlenül a parázs/égőfej fölé helyezzük!
Direktben grillezzünk kisebb darab húsokat, valamint olyan ételek elkészítésénél alkalmazzuk, melyek 25 percnél kevesebb időt igényelnek (pl. virsli, hússzeletek, hal, zöldség...).
Nagyobb darab húsoknál és egyben sülteknél használjuk az indirekt módszert. Ennél a módszernél a parázs/égőfej nem közvetlenül az étel alatt, hanem két oldalról biztosítja a hőt.
Mindkét módszer alkalmazásánál fontos a fedő használata.

 

Weber grill-tulajdonosok milliói, egyéni figyelem minden vevőnek

Minden Weber grill magában hordozza a különös figyelmet. A Weber termékeivel a tökéletességre törekszik, mivel tudja, hogy mindenki szeretné elkerülni a sikertelen grillpartik okozta csalódott pillantásokat.
Célunk olyan termékek gyártása, amely sohasem hagyja majd cserben. Az eredmény? Olyan grillek széles palettája, melyek kicsomágolás után közvetlenül használhatóak, hosszú élettartammal rendelkeznek és felejthetelen élményt nyújtanak minden egyes használatnál.

 

Mi a Weber különbség?

Büszkeség: Büszkén állunk termékeink mögött­- most- és grillsütője élettartama alatt.

Megkülönböztető ízvilág, amelyet csak egy Weber grillsütő nyújthat.

Valami mindenki számára Hordozható grillsütőktől a luxus gázsütőtőkig. A fantáziával teli gondos tervezéssel és kivitélezéssel, kimagasló konstrukció és praktikus kényelem születik.

Jótállás!! Bízzon a márkában, amely mögött lelkes csapat áll, hogy kielégítse a vevők igényeit . A Weber munkája nem ér véget az értékesítésnél. A Weber grillsütő tulajdonosok a legtöbbet várják, amit igyekszünk nekik megadni. A Weber garanciaprogramja tökéletesen tükrözi a minőséget.

Vevőszolgálat, felülmúlhatatlan.

 

EMELNI A MÉRCÉT

Többet várunk el magunktól, mint amennyit vevőink elvárnak. A töretlen siker nem száll a fejünkbe, folyamatos kihívás mellett javítjuk, tökéletesítjük termékeinket és szolgáltatásainkat. Ez a filozófija már több mint 50 éve segít a grillsütők és tartozékok fejlesztésében, amely időről-időre egyre magasabbra állítja a mércét.

Minden Weber grillsütő egyenletes sütésre és optimális kezelhetőségre van kifejlesztve. Precíziós mérnöki munkával eőállított sütőrácstól a láng mechanikájáig (szerkezetéig) mindent átgondolunk, semmit nem bízunk a vétetlenre.

FŐ AZ ELLENŐRZÉS

Mielőtt egy Weber grillsütő elhagyja gyárunkat, minden egyes darabja tüzetes vizsgálat és próba alá esik, a legmagasabb Weber követelményeknek eleget téve. Magyarul mondva, azonnal kezdőthet a sütés, nem kell hosszabb időt tölteni az összeszereléssel, igyekeztünk az egyszerűségre törekedni.

EXTRÁK

Kényelmi felszereltségek mint pl. az eszköztartó, hőellenálló fogantyúk, fedőtartó, munkaasztal, magas teljesítményű termométer és egyéb kiegészítők, a Weber több éves tapasztalatát és tudását igazolja a grill piacon. Mindent, ami a grillezést kényelmesebbé teszi, mi átgondolunk, mind a tervezésnél és a kivitelezésnél, mind használhatóságban, hogy elégedett vevőket kapjunk.

Készítsen kitűnő ételeket, ne a kifogásokat keresse!

Nyers csirke???
Megégett húsok, kiszáradt halak???
Lehet, hogy nem Ön a hibás, hanem a sütője!

Első lépés a megfelelő grillsütő kiválasztása, hogy minden egyes sütéskor tökéletes grillétel készüljön.

 

Ragaszkodjon, hogy grillsütőjén legyen fedő.
Képzeljük el hogyan sütne a hagyományos sütő ajtó nélkül. A fedővel való sütés nagyobb ellenőrizhetőséget biztosít, hogy a grillt úgy használhassuk, mint egy hagyományos sütőt. Ezentúl nagyobb húsdarabokat, szárnyast vagy akár desszertet is süthetünk a grillen A fedő, mint egy pajzs, ellenáll a szélnek, így csökkenti a fellobanásokat amelyek megégetik és kiszárítják az ételt.

Követeljen minőségi szerkezetet.
Mire ügyeljünk faszenes grill vásárlásakor?
Ügyeljünk arra, hogy a grillsütő kiváló minőségű alapanyagokból készüljön: ilyen a kimagaslóan hőellenálló tulajdonsággal rendelkező szénszegény acél; a porcelánzománc bevonat, amely megakadályozza az acél rozsdásodását  és visszaveri a hőt, így egyenletesen sül az étel; nikkelbevonatú grillrostéllyal rendelkezzen, ezzel könnyítve a tisztítását és megakadályozva a rozsdásodáást; zsanérozott rostély, a könnyebb utántöltésért; üvegszál erősítésű, hőellenálló fogantyú; praktikus hamugyűjtő rendszer, a könnyebb tisztításért; valamint rendelkezzen felső illetve alsó szellőzőnyílásokkal a megfelelő légáramlásért és hogy szabályozni tudjuk a hőt.

Mire ügyeljünk gázgrill vásárlásakor?
Stabil, hegesztőrobotok által előállított vázszerkezet, kiváló alapanyagból készült porcelánzománcozott fedő, rozsdamentes acél égők, masszív, hőellenálló munkafelület, praktikus zsírgyűjtő rendszer a könnyű tisztításért, megbízható hőfokmérő, Flavorizer rendszer, amely megakadályozza, hogy a lecsöpögő zsiradék eltömítse az égőket, valamint a fellángolást és egyben biztosítja, hogy a sínekről visszapárolgó gőz átjárja az ételt, ezzel megőrízve az igazi grill zamatot.

Garancia
Meddig tart a jótállás? A legfontosabb, élvezi-e egy ismert és jóhírű cég támogatását, amely mindig készen áll segíteni ha mégis problémába ütközne?

Könnyű összeszerelés
Gond-, és fejfájásmentes. Tíz perccel a kicsomagolás után húslapátra és nem kalapácsra lesz szüksége.

 

FEDEZZE FEL ÖN IS A TÖKÉLETES GRILLEZÉS VILÁGÁT!